Egy digitális kép lett minden idők harmadik legdrágább műalkotása

Megosztom

Bár csak 100 dollár volt a kikiáltási ára, mégis 69 millió dollárért kelt el a ‘Mindennapok, az első 5000 nap’ című digitális kép, amit a Christie’s aukciós ház bocsátott árverésre.

A 21 069 x 21 069 pixel méretű JPG az azt megalkotó Beeple 13 éves munkásságát összegzi, aki ezalatt az időszak alatt minden egyes nap egy új képpel egészítette ki a kollekciót, ami most egy darabban került értékesítésre.

A ‘Mindennapok, az első 5000 nap’ című kép

Digitális és ezáltal könnyen lemásolható képről lévén szó, az eladott fájl eredetiség egy NFT token igazolja, ami a blokklánc technológia segítségével, megmásíthatatlan módon rögzíti az annak tulajdonjogát érintő változásokat.

Az utóbbi időben több NFT alapú műtárgy is komoly összegekért cserélt gazdát és már olyan brandek, mint például az NBA is ennek segítségével kezdte el kibocsátani a legújabb gyüjtögetős kártyáit (NBA Topshots), aminek legritkább darabjaiért 100 000 dollárt is hajlandóak voltak kifizetni a rajongók.

Az árverés lezárultával egyébként az ‘5000 nap’ című kép lett minden idők harmadik legdrágább, még élő művész által készített alkotása. Az első két helyen David Hockney egyik festménye (90 millió dollár) és Jeff Koons acélnyuszi szobra (91 millió dollár) áll.

Néhány nappal ezelőtt a világhírű Banksy egyik képe is NFT-ként került értékesítésre, aminek érdekességét az adta, hogy az eredeti képet elégették, így annak kizárólag csak az eredeti digitális másolatát lehetett megvásárolni.

A Morons című kép az árverések világát próbálta meg kifigurázni és eredetileg 2006-ban,16 250 fontért került értékesítésre. Az NFT változatért most 275 000 fontot fizetett egy vásárló. Az eredeti kép elégetését a fenti videó hivatott bizonyítani.

További hírek és érdekességek a Kripto Akadémia Youtube és Discord csatornáján.

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel