El Salvador után jöhet Brazília?

Megosztom

Brazília jó úton halad afelé, hogy a világon a második ország legyen, amely a BTC-t törvényes fizetőeszközként fogadja el.

Aureo Ribeiro szövetségi képviselő bejelentette, hogy Brazília hamarosan elfogadja a bitcoint törvényes fizetőeszközként. Hozzátette, hogy ez az elfogadás lehetővé tenné a brazilok számára, hogy BTC-vel házat, autót sőt, még McDonald’s hamburgert is vásárolhassanak.

Ribeiro továbbá arról tájékoztatta a sajtót, hogy a bitcoin törvény határozatot szeptember 29-én hagyták jóvá. A bizottság szavazatainak többsége a BTC mellett szólt. A képviselőház a következő napokban fogja megvitatni az ötletet, és dönt majd a további lépésekről.

Ribeiro bővebben kifejtve hozzátette: “Néhány éve még vitatkoztunk arról, hogy elismerjük-e ezt az eszközt vagy sem. A bitcoint az országunkban egy kormányzati ügynökség fogja szabályozni. Együtt fogunk működni a Központi Bankkal és a CVM-mel, attól függően, hogy a bitcoint hogyan fogják elismerni.”

A képviselő elmondta, hogy elégedett a döntéssel, és kijelentette, hogy az ország polgárai szívesen használják a bitcoint vásárlásra, eladásra vagy befektetésre egyaránt. Riberio továbbá azt állította, hogy a törvényjavaslat elfogadása után sok más ország követni fogja Brazíliát és másolja majd a szabályozási modelljét.

Miközben a bitcoin Dél-Amerikában virágzik, a stabilcoinok az Egyesült Államok hatóságainak kereszttüzébe került. A Biden kormányzat jelenleg bankszerű szabályozást akar bevezetni a fiattal fedezett kriptovalutákat kibocsátó cégekre, és sürgetik, hogy bankként regisztráltassák magukat. Az elnök emellett harminc országot próbál összefogni, hogy megállítsák a “kriptopénzek illegális használatát”.

További hasznos információkat, piaci elemzéseket, kereskedéssel kapcsolatos tippeket a discord szerverünkön és a youtube csatornánkon találtok.

Brazil befektetési óriás bitcoin és kripto kereskedési alkalmazást indít

/thedailysats, goodfon/

Megosztom

Vásárolj a nagyobb kriptopénzekből a CoinMixed.eu-n, ha

  • - forintod vagy euród van
  • - banki átutalással szeretnél fizetni
  • - szükséged van magyar kezelőfelületre vagy ügyfélszolgálatra
Neked van
Kapsz
Email
Vásárlás regisztráció nélkül!
Telefonszám
Vezetéknév
Keresztnév
Tárcacím a kiküldéshez
Powered by Coinmixed logo

Vásárolj a legtöbb kriptopénzből a Binance-en, ha

  • - bankkártyával szeretnél fizetni
  • - nem probléma az angol nyelvtudás
  • - kereskedni akarsz a coinokkal
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel