Bemutatkozott a digitális jüan a pekingi téli olimpián

spot_img

A pekingi téli olimpia apropóján Kína végre elindította saját központi banki digitális valutájának (CBDC) nemzetközi tesztjét. Az új digitális valutát az országon belül már 2019 óta tesztelték, folyamatosan bővülő felhasználói körrel. A téli olimpia megnyitásával már a külföldi sportolók és látogatók számára is megnyílt a lehetőség, hogy azzal fizessenek az olimpiai faluban, a VISA és a készpénzes fizetések mellett.

Bár Kínában gyakorlatilag tiltva vannak a kriptopénzek, a blokklánc technológiára – pontosabban annak egy centralizáltabb és cenzúrázott formájára – a digitális jüan kifejlesztése során is támaszkodtak.

Az eredeti tervek szerint a téli olimpia kezdete egy világraszóló bemutatója is lett volna az e-jüannak és a hozzá tartozó mobilos applikációnak, amivel látogatók milliói vásárolhattak volna Kína-szerte, anélkül, hogy bankszámlát kellett volna nyitniuk az országban.

A járvány azonban közbeszólt és Peking végül egy zárt rendszerű téli olimpia mellett döntött, ahol a 11 000 olimpiai résztvevőt teljesen elszigetelik a lakosság maradék részétől, valamint a helyi és nemzetközi nézőközönség látogatását is erőteljesen korlátozzák. Így végül az érdeklődők csak az olimpiai faluban próbálhatják ki az e-CNY alkalmazást.

A központi banki digitális valuták tekintetében Kína – és azon belül a kínai jegybank, vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen. Már 2014-ben elkezdődött a kutatás ezen a téren, majd évekkel később elindult a tesztelés is, mára pedig 261 millió ember regisztrált az alkalmazásba. Október óta pedig megduplázódott a felhasználók száma.

Több mint egy éves pilot tesztje során 1,5 milliárd dollár értékű jüanos tranzakciót bonyolított le a hálózat. A pekingi pénzügyi ellenőrző hatóság elmondta, hogy az olimpiára készülve 400 000 fajta „környezetben” tesztelték a valutát, éles körülmények között, több mint 12 millió embert és 1,3 millió vállalatot bevonva.

A Bloomberg elemzői szerint a digitális jüan 2025-re a hazai fizetési piac 9 százalékát is lefedheti. Az Alipay és a WePay jelenleg a piac 90%-át uralja, de az átállás viszonylag egyszerű, hiszen a műveletek ugyanazok, csak egy másik alkalmazást kell használni.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img