spot_img

Irán zöld utat adott a bitcoinnak

spot_img

A jelentések szerint az iráni vezetőség olyan törvényt fogadott el, amely lehetővé teszi a bitcoin használatát mint import fizetési eszköz, valamint létrehozott egy jogi keretet az eszközosztály számára, beleértve a kriptovaluta bányászatot is – állítja a Tasnim helyi hírügynökség.

Reza Fatemi Amin iráni ipari, bányászati és kereskedelmi miniszter elárulta, hogy a nemrég elfogadott törvény meghatározza a kriptovalutákra vonatkozó jogszabályokat, foglalkozik a kriptovaluta bányászattal, a villamosenergia költségekkel kapcsolatos ellátási aggályokkal és egyben felhatalmazást ad a közigazgatásnak a kriptovaluták használatára.

Fatemi Amin miniszter szerint az engedélyezési folyamat az Ipari Minisztérium és a Központi Bank közös megállapodása volt. Mind a két fél úgy véli, hogy a bitcoin mint nemzetközi fizetési eszköz igenis életképes.

Fatemi Amin azt is megjegyezte, hogy az iráni vállalkozások az amerikai dollár vagy az euró helyett bitcoin segítségével importálhatnak akár gépjárműveket is. Az iráni Kereskedelemfejlesztési Szervezet (TPO) vezetőjének augusztus 9-i bejelentése szerint az első bitconnal fizetett import tranzakció már meg is történt. Az ország első kriptopénzzel feldolgozott import megrendelés értéke állítólag több mint 10 millió dollár volt.

Tavaly májusban Irán még tiltotta a bitcoin bányászatot az elektromos hálózattal kapcsolatos aggályokra hivatkozva. Emellett az Iráni Központi Bank szintén ugyanebben a hónapban tiltotta be az országon kívül bányászott kriptovaluták kereskedelmét is. A bányász tilalmat később, 2021 októberében feloldották, majd decemberében ismét elrendelték szintén az elektromos hálózattal kapcsolatos aggályokra hivatkozva.

Irán kriptovaluta szabályozása reform és példa értékű is lehet más országok számára. Maga a jogszabály pedig határozott és hosszú távú álláspontot foglal a bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett.

További híreket, kereskedési elemzéseket, tippeket a Discord szerverünkön, a TikTok és a YouTube csatornánkon találtok.

Bitcoin vagy nagyobb altok vásárlásához a Binance és az FTX szolgáltatásait ajánljuk. A megszerzett kriptovalutáidat akár a Nexo felületén is tudod kamatoztatni vagy a Safepal hardver tárcán biztonságban tárolni.

Az Iran Blockchain Association vezetője különleges tanács felállítását kéri a kriptotörvényekkel kapcsolatban

/bitcoin magazine, tasnimnews/

spot_img
Havi bányászindex jelentés

Bitcoinbányászindex-jelentés

Csökkennek a bányász kintlévőségek

Visszaeséssel indult a heti kereskedés

A Mastercard, az Unbanked és a Litecoin Alapítvány közös projektje a Litecoin Card

Litecoin alapú kriptokártya érkezik

spot_img