Miatta tiltotta be Kína a bitcoint

spot_img

Kína 2021 májusában betiltotta a bitcoin bányászatot, és úgy általában minden kriptóval kapcsolatos tevékenységet. Az erről szóló hírek megjelenése jelentős visszaesést idézett elő a piacokon és megakasztotta a növekedést.

A bitcoin árfolyama 2021 májusában 60 000 dollárról 30 000 dollárig esett vissza.

Pár hónappal később egy igencsak vad pletyka látott napvilágot arról, hogy egyetlen ember tetteinek volt köszönhető ez a drasztikus fellépés.

A történet főszereplője az 1 millió lakosú kínai várost, Fuzhou-t vezető Xiao Yi elöljáró volt, akit állítólag pénzzel és nőkkel vesztegetett meg egy helyi bűnszervezet. Yi feladat az volt, hogy tegye lehetővé számukra a nagyüzemi keretek között végzett kriptopénz bányászatot, amiért 8000 bitcoint (mai árfolyamon több mint 130 millió dollárt) és “társasági eseményekre szóló meghívókat” kapott ajándékba.

Xiao Yi

A banda Yi segítségével több mint 100 000 bitcoin és 300 000 ethereum bányagépet üzemeltetett. Yi előre figyelmeztette a telephelyeket, hogy mikor kell ellenőrzésekre számítaniuk, így fenn tudták tartani azt a látszatot, hogy adattárolást, felhőszolgáltatások biztosítását és egyéb informatikai tevékenységeket végeznek.

Habár ezek a telepek a város energiafelhasználásának mintegy 10%-ért voltak felelősek, Yi a befolyása révén megváltoztatta a statisztikák számításának módját, és a telepek ipari besorolását, hogy ne tűnjön fel a kiugró fogyasztás. Emellett további 300 millió dollár értékű kormányzati támogatás és pályázati pénz elnyerésében is segítette őket.

Yi még a világ egyik legnagyobb bitcoin bányászattal foglalkozó cégének, a Genesis Mining-nak az átverésben is segédkezett. Végül ez vezetett a bukásához.

A német Genesis 2017-ben több mint 600 millió dollárt fektetett be, hogy egy modern központot hozzon létre Fuzhou-ban, ahol 24 000 bányagépet kezdett el üzemeltetni.

Nem sokkal később egy második megállapodást is aláírtak. Ennek értelmében a Yi-t pénzelő maffia vezetője (aki mint hasonló ipari parkokat üzemeltető szakember volt jelen a tárgyalásokon) és a GM egy közös vállalkozás keretében először 45 000 férőhelyesre, majd később egészen 500 000 férőhelyesre bővítette volna ki a telepen a bányagép kapacitást.

A GM ennek keretein belül 60 000 bitcoin és 100 000 ethereum bányagépet szállított Kínába, ám azok üzembehelyezése után hamar kiderült, hogy csalás áldozatai lettek. A maffia gyakorlatilag ellopta a bányagépeket és saját maga kezdett el velük bányászni. A Genesis próbált törvényes úton fellépni velük szemben, de az elöljáró Yi ott hátráltatta az eljárást, ahol lehetett, így egy darabig nem is történt előrelépés az ügyben.

A GM végül a kínai német nagykövetség segítségét kérte, ami magasabb szinten, Yi feje fölött átnyúlva vette fel a kapcsolatot a Kommunista Párt vezetőivel. Ezekben a körökben nagy felháborodást váltott ki Yi állítólagos tevékenysége, ezért rögtön vizsgálatot indítottak az ügyben.

Yi-t és az őt pénzelő maffiavezért két héttel a teljes tiltás bejelentése előtt, 2021. május 10-én vették őrizetbe. A bányagépek telephelyein lefoglalt eszközök és dokumentumok szerint a vállalkozás ekkor mintegy 6 milliárd dollár értékű kriptopénz vagyonnal rendelkezett.

A fenti történet hitelessége sokáig megkérdőjelezhető volt, ám Xiao Yi a hétvégén felbukkant a kínai állami televízió egyik műsorában, ahol egyfajta nyilvános megalázásként el kellett ismernie a cselekedeit, és bocsánatot kellett kérnie Kínától és Fuzhou város lakóitól a tetteiért.

A Yi elleni fellépés során elejét akarták venni annak, hogy az ehhez hasonló esetek megismétlődjenek, ezért gyakorlatilag teljes tiltást vezettek be a kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységekre. Hivatalosan így jelenleg nem lehet Kínában kriptovalutákat bányászni, vagy velük online kereskedni, befektetni.

Az országban már ezt megelőzően is voltak olyan korlátozások, amik az ágazat egyes elemeihez való hozzáférést nehezítették (pl: az ICO-kban való részvételt, a nem kínai (offshore) oldalakon való kereskedést, vagy egyes régiókban a bányászatot, stb.), de a teljeskörű, és ezúttal már szigorúbban felügyelt ban végül csak a fenti eset kivizsgálása után került bevezetésre.

További hírek és érdekességek Discord csatornánkon és a Youtube-on.

A Binance ingyenessé teszi a bitcoin kereskedést

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img