Csődeljárás alatt a Bittrex

spot_img

Még április elején jelentette be a Bittrex, hogy hó végével leállítja amerikai működését és egyben el is hagyja az Egyesült Államokat a régióban uralkodó folyamatos szabályozási bizonytalanságra és a kialakult egyenlőtlen versenyhelyzetre hivatkozva.

Néhány nappal később az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) a Kraken, a Coinbase és a Binance után a Bittrex ellen is vizsgálatot indított. A SEC szerint a tőzsde több mint egymilliárd dolláros bevételre tett szert az általuk beszedett kereskedési jutalékokból, amit “be nem jegyzett értékpapírok (kriptopénzek) forgalmazásával” érhettek el. Az ellenük szóló vádiratban több kriptovalutát is megneveztek, amelyek a tőzsdefelügyelet szerint az illegális értékpapír kategóriába sorolhatóak.

Mindezek hatására az ügy váratlan fordulatot vett, a Bittrex kriptotőzsde ugyanis a hét elején, hétfőn csődöt jelentett az Egyesült Államok Delaware államában. A nagy múltú kriptotőzsdének több mint 100000 hitelezője van, a becsült kötelezettségek és eszközök 500 millió és 1 milliárd dollár között mozognak – derül ki a chapter 11 szerinti bírósági beadványból

Annak ellenére, hogy a Bittrex hamarosan kivonul az Egyesült Államokból, a SEC április közepén beperelte a céget azzal a váddal, hogy nemzeti értékpapírtőzsdét, brókert és elszámoló ügynökséget működtetett. A SEC beperelte a Bittrex korábbi vezérigazgatóját, Bill Shihara-t és a Bittrex Global-t is. A Bittrex Global jelenlegi vezérigazgatója, Oliver Linch a múlt hónapban azt mondta, hogy a tőzsde bírósági úton kíván harcolni a vádak ellen, azonban a csődeljárás ezt megnehezítheti.

A delaware-i bíróságon benyújtott dokumentumokban Evan Hengel, a Bittrex társ-felügyelője, a vállalat jelenlegi szerkezetátalakítási igazgatója azt nyilatkozta, hogy az ügyfelek a felszámolási terv alapján “100 százalékban meg fogják kapni eszközeiket“.

Kapcsolódó cikkünk:

A vállalat “tarthatatlan szabályozási és gazdasági környezettel szembesült“, tekintettel “a szabályozási egyértelműség hiányára az Egyesült Államokban, ami jelentős negatív gazdasági hatást gyakorol a digitális eszköziparra, és átfedő szabályozási terheket, valamint emelkedő szabályozási költségeket eredményezett” – mondta Hengel.

Richie Lai, a vállalat társalapítója és vezérigazgatója a twitteren azt írta, hogy a csődbejelentés a “legtisztább módja annak, hogy eltemessék a babát“, de a Bittrex “még mindig 100%-ban rendelkezik az összes ügyfél vagyonnal”.

A korábbi bejelentések és a csődeljárás nem érinti a Bittrex Globalt, amely zavartalanul folytatja működését az Egyesült Államokon kívüli ügyfelek számára. 

Kipróbáltuk a PrimeXBT-t. Bemutatónkban főleg azokat a lehetőségeket emeltük ki, amik megkülönböztetik az oldalt a többi váltótól. További részleteket itt érsz el és a PrimeXBT oldalán.

További hír a Bittrex csődeljárásával kapcsolatban, hogy szerdán a kriptotőzsde bírósági engedélyt kapott arra, hogy 7 millió dolláros hitelt vegyen fel bitcoinban, hogy finanszírozni tudja a 11. fejezet szerinti eljárás kezdetét. 

A Bittrex képviselői úgy nyilatkoztak, hogy elegendő kriptopénzzel rendelkezik a platform ahhoz, hogy az összes ügyfelet teljes mértékben kifizesse, valamint a csődhitel biztosítani fogja a zökkenőmentes felszámolást, amely megvédi az ügyfelek vagyonát – mondta Susheel Kirpalani ügyvéd Brendan Shannon csődbírónak a Delaware állambeli Wilmingtonban tartott szerdai bírósági meghallgatáson. 

A csődhitel értelmében a Bittrex 250 darab bitcoin kölcsönt vett fel anyacégétől az Aquila Holdings-tól 4%-os kamattal és további 450 BTC-nyi kölcsönhöz fog folyamodni a későbbiekben. A tervezett kölcsön teljes értéke így 19,7 millió dollár lesz, a csődbejelentéskori bitcoin árfolyam alapján.

További híreket, kereskedési elemzéseket, tippeket a Discord szerverünkön, a TikTok és a YouTube csatornánkon találtok. 

Elköltözik a Bittrex az USA-ból

/reuters, coindesk, bittrex/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img