Lezárult a november hónap és a CopyTrader Pro eredményekre tekintve elég elégedettek lehetünk. Legsikeresebb kereskedőnk, Keny újra hozta a szintet: novemberben +39,25%-os hozamot ért el. Vagyis…
Szerző: BLNT
Szinte utolsóként a kriptotőzsdék közül, ma reggel a Coinbase is bejelentette, hogy részt vesz a SPARK airdropjában. A bejelentés eléggé az utolsó pillanatban érkezett, hiszen mindössze…
Két hete elindult az Ethereum 2.0 nulladik fázisa. A fejlesztések végére az Ethereum hálózata átáll Proof-of-Work típusú konszenzusról Proof-of-Stake-re. Ez a gyakorlatban számunkra azt jelenti, hogy…
Az előrejelzések szerint a legnépszerűbb kriptotőzsde, a Binance, az idei év végére 800 millió és 1 milliárd dollár közötti profitot termelhet. Ezt maga a Binance vezérigazgatója,…
Az első számú kriptopénz az utóbbi néhány napban rendkívül volatilis volt. 17 000 dollár alatti árfolyamszintről indulva, néhány tőzsdén kétszer is történelmi csúcsokat írt le. Sajnos…
A Facebook által életre hívott digitális valuta, a Libra, tegnap bejelentette, hogy nevet változtat. Az új név: Diem. A névváltoztatás annak a törekvésnek a része, ami…
Pár órával az ETH 2.0 bevezető fázisának indulása után a Coinbase már jelezte, hogy a jövőben támogatni fogja az Ethereum stakelését. Az ETH2 token kapcsán elérhető…
Továbbra is tombol az érdeklődés a kriptopénzek iránt. A Bitcoin most újra 19 000 dollár körül mozog, de nem csak a legnagyobb kriptopénz járt új éves…
Hétfőn, magyar idő szerint reggel 7-kor egy fejlesztés miatt szünetelni fog a Binance spot tőzsde. A kihagyás nagyjából egy óráig fog tartani. Ezalatt az alábbiak szünetelnek…
Kínában már több tízezer résztvevővel és néhány város bekapcsolásával tesztelik, a világ többi részén viszont még csak most fogalmazódik meg a CBDC-k, vagyis a központi banki…

