Blokklánc alapú előélet ellenőrzés a Használtautón

spot_img

Azok, akik foglalkoznak már egy ideje a blokklánc területével, bizonyára találkoztak már az autók nyomonkövetésének ötletével, mint use-case-el. Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a Volkswagen, és a Vechain is foglalkozik a területtel, mások mellett.

Úgy tűnik azonban, hogy regionális, és talán már nemzetközi viszonylatban is jelentős sikereket kezd elérni egy litván startup, ami a blokklánc autóipari alkalmazásaira fókuszál.

Útra – de nem utcára – kerül a blokklánc

A Carvertical húszmillió dollárnyi tőkét vont be a lehető legjobbkor, 2017 végén indított ICO-ja során, saját bevallásuk szerint ez az eddigi legsikeresebb “járműipari ICO”, bár kérdés, hogy lesznek-e még ICO-k valaha, illetve hány ICO indult ezzel a fókusszal. Nem minden humor nélküli a cég magyar nyelvű bemutatkozása, hiszen megtudhattuk, hogy hála nekik:

“…elfelejthetjük a tündérmeséket a gépkocsikról, amelyeknek „egyetlen tulajdonosuk volt, aki csak vasárnaponként használta a kocsit templomba menet.“

Tény és való, a klasszikus kilométeróra visszapörgetés mellett a különböző balesetek, sérülések, és egyéb problémák eltitkolása bevett gyakorlat a használt autók piacán, a bosszúságon túl emberi életeket is veszélyeztetve.

Egyesek szerint a használtautók piacán az is előfordul, hogy a légzsákot kiszedik, majd eladják, a helyére pedig nemes egyszerűsággel szemetet tömnek vissza a “szakik”.

Vechain: BYD Auto és PICC partnerkapcsolat

A cég bemutatkozása szerint:

  • 200 000 000 kilométer-számláló csalást,
  • 50 000 000 közlekedési balesetben érintett autót,
  • 104 000 000 dollár értékű, egyetlen nap alatt keletkező kárt,

és egyebeket tartanak nyilván rendszerükben, többek között a lopásokkal kapcsolatos adatokat. A rendszer használata a végletekig leegyszerűsített, és felhasználóbarát, meg kell adnunk az alvázszámot egy szövegmezőben, pillanatok alatt már láthatjuk is a blokkláncon tárolt adatokat.

A bemutatkozó oldal egy mintát is tartalmaz, egy Volkswagen Passat esetében az alábbi adatokat láthatjuk:

A mintaautó alapadatai
A fellelhető fotók a balesetről
A kár pontos (?) helye
Gyártási, regisztrációs, vizsgáztatási, baleset helyszínek

Természetesen for-profit szolgáltatásról van szó, az árazást bemutató oldal tanúsága szerint 6398,67 ft egy jármű adatainak lekérése, a jelenleg futó, 25%-os akció keretében a hazai fogyasztók számára értelmezhetőbb az ára, egészen pontosan 4799 ft.

Magyarországi terjeszkedés

A szolgáltatás sikerét, és terjedését jól szemlélteti, hogy a hazai piac egyik vezető oldala, a Használtautó.hu is felvette kínálatába a rendszert, ha megtekintjük egy találomra választott autó adatlapját, jól látszik, hogy a nyomtatás, hitelkonstrukciós lehetőségek, és egyebek mellett megjelent az “Autó-előélet ellenőrzése” funkció is.

Transzparencia

Úgy tűnik a cég elkötelezett a transzparencia mellett, ezt el is várhatjuk egy cégtől, ami a hitelességet tűzte zászlajára. Azt is megtudhatjuk, hogy tíz forintnyi bevételüknek mi a pontos sorsa, még azt a hatvan fillért is láthatjuk, ami karbantartásra megy.

Meggyőző csapat

A csapatot áttekintve impresszív előéleteket láthatunk, többet között a BMW korábbi IT főmérnöke, a FIAT korábbi elnök-vezérigazgatója is szerepel a tanácsadók között. A litván alapítók hárman vannak, többek között White Label lehetőséget is kínálnak azoknak, akik saját autóhirdetési rendszerükben szeretnék integrálni a rendszert.

Ígéretük szerint még mesterséges intelligenciát is használnak a különböző adatbázisokban tapasztalt eltérések, és ellentmondások felismerésére, bizonyára machine learning-ről van szó, ennek valóban lehet jelentőse a blokkláncra kerülő adatok előzetes elemzése során.

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img