Bányásznak állt a Galaxy Digital

spot_img

A tegnapi napon jelentették be, hogy az Argo eladta Helios névre keresztelt texasi bányász telephelyét a Mike Novogratz által alapított Galaxy Digital-nak. A Helios volt az Argo legnagyobb ​​létesítménye. A 180 megawattal működő legmodernebb merülőhűtéses technológiával rendelkező építmény immár a Galaxy zászlóshajója lesz.

A létesítményben idén májusban kezdte meg a bányászatot az Argo, ami még jelenleg is építés alatt áll. A tervek szerint 800 megawatt energiafogyasztásra és 20 EH/s számítási kapacitásra lesz képes, ha elkészül. Ha a teljes kapacitásra kibővítik, a Galaxy a világ egyik legnagyobb bitcoinbányászává válhat.

A Galaxy 2021 év elején indította el hosting szolgáltatásokon keresztül a bitcoin bányászatot, de akkor még telephellyel nem rendelkezett. Saját létesítmény építésébe idén kezdett bele. Bányászok felé történő hitelek kihelyezésével pedig 2021 novemberében kezdett el foglalkozni. A tavalyi évben így lett partnere az Argo-nak, a Hut 8-nek és a Greenidge-nek.

“Az alacsony áron történő elektromos energiához való hozzáférés és a minőségi infrastruktúra a sikeres bányászati ​​tevékenység sarokkövei. A Helios felvásárlása hihetetlen mérföldkőnek számít a Galaxy bányászati ​​üzletágának növekedésében” – mondta Amanda Fabiano, a Galaxy bányászati ​​részlegének vezetője.

A Helios lesz a második bányász telephelye a Galaxy-nak, amelyet birtokol és üzemeltet, derült ki a cég harmadik negyedéves jelentéséből. A nyilatkozat szerint több, hosszabb távú megoldáson is dolgozik a vállalat, hogy diverzifikálni és csökkenteni tudja bányászati ​​egységének partnerkockázatát. A Galaxy a közelmúltban kezdte meg az első szabadalmaztatott bányász telephelyének építését szintén Texasban. A létesítményben, a jelentés szerint várhatóan 2023 januárjában kezdik meg a teljes körű működést.

„A Galaxy arra törekszik, hogy a decentralizált jövő egyik legmegbízhatóbb csomópontja legyen.”

A tervek alapján 3 EH/s bányászati kapacitást kívánnak elérni 2022 év végére. Néhány hete szintén befektetést hajtott végre az Aspen Creek Digital Corporation (ACDC) vállalatba, ahol jelenleg is hosting szolgáltatáson keresztül üzemeltetnek bányászgépeket, amit megújuló energiára épülő létesítményekben helyeztek el.

A Galaxy Mining (GM) 34,9 millió dolláros veszteséget szenvedett el az előző negyedévben, ami nagyrészt a bányászati eszközök értékvesztése okozott, kisebb részben, pedig a növekvő működési kiadások és a legnagyobb tárhelyszolgáltató partner által biztosított bányász kapacitás csökkentése. Az elmúlt negyedév során a GM három meglévő bányászgép lízingszerződést zárt le a feltételek szerint késedelem nélkül 8 millió dollár értékben.

Kriptovaluta bányászattal kapcsolatos további információkat a Kripto Akadémia honlapján találtok a hírfolyamunkban. Keresd minden héten hétfőn a “Bitcoinbányászindex- jelentést, szerdán pedig a “Bicoinbányászrészvény-jelentésünket, ahol a Kripto Akadémia által figyelt bányász cégek teljesítményét és részvényeinek alakulását, valamint a bitcoin hálózat aktuális értékeit vizsgáljuk meg.

További híreket, kereskedési elemzéseket, tippeket a Discord szerverünkön, a TikTok és a YouTube csatornánkon találtok.

Stabilizálódhat az Argo pénzügyi helyzete

/coindesk, galaxy digital, cryptoknowmics.com/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img