A 180 éves múltra visszatekintő Aker ASA Norvégia harmadik legnagyobb vállalata. Az olaj és gázkitermelő egységek üzemeltetésével foglalkozó konglomerátum tegnap jelentette be, hogy létrehozta Bitcoinra fókuszáló…
Hírek és cikkek Hírek témában
Izgalmas mini-felmérést készített a CryptoPanic néven ismert hír-aggregátor, arra volt kíváncsiak, hogy mekkora részét adják el az emberek a kripto befektetéseiknek, amikor éppen nyerőben vannak. Úgy…
A Tesla, a Square és a Microstrategy együttesen mintegy 5 milliárd dollárt kitevő bitcoin befektetései után, az első nem amerikai cég is bejelentette, hogy kriptovalutákkal helyettesítette…
Az elmúlt hét folyamán 50%-kal növekedett a legnagyobb decentralizált tőzsde, az Uniswap által kibocsátott token értéke. Az UNI ezzel a legnagyobb Ethereum alapon működő altcoinná vált,…
A Tesla vezérigazgatója, aki a tavalyi évben elérte a 150 milliárd dolláros vagyont, most egy hét alatt 27 milliárd dollárral lett “szegényebb”. Jelenleg, 157 milliárd dolláros…
Az ICO-k, majd a DeFi után az idei évnek is megvan a maga slágere, különösképp az elmúlt hetek során egyre hangosabban van jelen az életünkben a…
A jelenlegi bitcoin bikapiac és mostani hullámzás nem csak a spot kriptotőzsdéken, de a hagyományos piacokon is érezteti a hatását. Amikor részvénytársaságok kiteszik magukat a bitcoin…
A múltkor beszámoltunk róla, hogy egy írással visszatért a kriptopénz közösségbe Arthur Hayes, a hírhedt BitMEX tőzsde volt igazgatója. Hayes azért tűnt el , mert tavaly…
Az Ethereum fejlesztők tegnapi megbeszélésén döntés született arról, hogy a júliusra tervezett London hardfork során “próba jelleggel” élesíteni fogják az Ethereum tokenek égetését lehetővé tevő EIP-1559…
A KriptoSuli ebben a leckében azzal foglakozik, hogy vajon miért nem ismerjük a Bitcoin alkotóját.

