BrightCode: élesben működik az élelmiszerek eredetét nyomonkövető alkalmazás

Megosztom

A termékek azonosítása és életútjának nyomonkövetése rendkívül komplex folyamat. A feljegyzések hamisítása ellen még a világ legfejlettebb régióiban is csak nehezen tudnak fellépni, a gyógyszer- és élelmiszeriparban használt költségcsökkentő eljárások pedig gyakran emberek tömegeinek egészségét veszélyeztethetik. Erre nyújthat megoldást a logisztika iparágának korszerűsítése, amiben a blokklánc technológia alkalmazásának is fontos szerepe lehet.

Az ellátási láncok és a blokklánc technológia ötvözését egyesek túlértékeltnek, a benne rejlő lehetőségekre vonatkozó becsléseket pedig túlzottan optimistának tartják. Más iparági szereplők azonban abban bíznak, hogy alkalmazásukkal növelhető a fogyasztók termékekbe vetett bizalma, amivel hosszútávon piaci előnyre tehetnek majd szert. Közéjük tartozik Kína második legnagyobb élelmiszergyártó cége a Bright Foods is, aminek első blokkláncon nyomonkövethető terméke, egy saját márkanév alatt kibocsátott tej már elérhetővé vált a kínai fogyasztók számára.

BrightCode: a Bright Foods, a DNV GL és a Vechain megoldása az élelmiszerek nyomonkövetésére

Az ellenőrzési folyamatot bemutató videón, a QR kód beolvasása után arról kaphatnak információt a vásárlók, hogy honnan származik a termék, a szállítás során milyen logisztikai csomópontokon haladt át, milyen szabványok szerint és milyen hőmérsékleten tárolták és hogy kik voltak felelősek ezek betartásáért. Emellett egy rövid videót is láthatnak az előállítás folyamatáról, valamint értékelhetik magát is a terméket is, mindezt az ország elsőszámú mobilalkalmazásának, a WeChat-nek a használatával.

A hétköznapi alkalmazások elterjedésével hamarosan kézzelfogható adatok fogják alátámasztani, hogy az ígéretesnek tartott megoldások beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket és üzleti szempontból megéri-e majd azokat szélesebb körben is elterjeszteni.

A fenti alkalmazás létrehozásában közreműködő VeChain egyik fő partnere, a világ 4 legnagyobb könyvvizsgálója közé tartozó PwC, június 1-én nagy bejelentésre készül a VeChainnel kapcsolatban, amit egy máricusban tartott konferenciáján ígértek meg.

Vechain Summit 2019 összefoglaló

Ha forintért szeretnél Bitcoint, Litecoin vagy Ethereumot vásárolni, próbáld ki a Coinmixed szolgáltatásait.

Megosztom
jelszó legyen minimum 8 karakter számmal és speciális karakterrel