Üzletek millióiban fizethetünk a Pundi X app vagy kártya segítségével

spot_img

Sajtóközleményben jelentette be a kriptós nyílt fizetési szolgáltatást építő Pundi X projekt, hogy megállapodást kötött a 150 országban jelenlévő amerikai VeriFone-nal, akik hagyományos bankkártyás terminálokat gyártanak és értékesítenek világszerte. Az együttműködés keretében az androidos VeriFone X990 eszközökbe integrálják a Pundi X megoldását, mely által Bitcoin (BTC), Ether (ETH), Binance Coin (BNB), KuCoin Shares (KCS), Kyber Network (KNC), Nem (XEM), és Pundi X (NPXS) fizetés válik lehetségessé rajtuk keresztül.

A VeriFone világszerte 30 millió (!) terminált értékesített, éves bevételük 1,8 milliárd dollár körül lehet. A Pundi XWallett telefonos tárca alkalmazásával vagy az XPass kártyáival lehet használni őket fizetésre, a sajtóközlemény arról pedig jótékonyan hallgat, hogy az X990-ekből hány darab működik már a világ üzleteiben.

2019-ben számos szolgáltató bocsát vagy bocsátott ki kriptopénzes fizetésre is alkalmas kártyákat (wirex, coinbase, crypto.com), melyekekkel a világ összes terminálja kompatibilis. A Pundi X ennek ellenére a kriptopénzek adopciójának egyik fontos úttörője, tavaly még saját telefont is piacra dobtak.

Fizess, vásárolj vagy adj el kriptopénzt bármelyik üzletben – Pundi X bemutató

A számtalan más tőzsde mellett a Binance felületén is adható-vehető Pundi X (NPXS) tokenek árfolyama az év eleje óta lassan emelkedő oldalazásban van. 2019-be a mostani árfolyam közel felén léptünk, az idei csúcson 250% körüli pluszban is járt már az árfolyam az aljhoz képest:

 

A tegnapi összpiaci mészárlás után a fenti kedvező hírnek köszönhetően a Pundi magához térni látszik, a fél éves trendvonal támaszként szolgál a napi grafikonon. Az árfolyam kezd azonban nagyon beszorulni a trendvonal és a 200 napos mozgóátlag közé, ezért hamarosan egyik vagy másik irányba történő kitörésre lehet számítani. Ha a piacon a következő hetekben további esést látunk, itt is lehetséges a lefelé törés, ebben az esetben az éves alj szolgál komoly támaszként 0.00036$-on.

Jelenleg a mindenkori csúcsról 96%-os mínuszban található az NPXS.

Ha profi kereskedőktől értesülnél kereskedéssel és kriptopénzekkel kapcsolatos infókról, tippekről, csatlakozz a Kripto Akadémia Discordjához!  Ha képbe kerülnél a kriptopénzek értékajánlatával, vásárlás vagy komolyabb befektetés előtt végezd el a Kriptosuli Ingyenes (online) kurzusunkat!

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img