Együttműködik a SEC a BlockFi-val

spot_img

Úgy néz ki véget érhet a BlockFi körül kialakult patthelyzet, ami lassan fél éve tart. A cég még tavaly júliusban kapott egy levelet New Jersey ügyészi hivatalától, amiben az állt, hogy július 22-től kezdve nem fogadhatnak új ügyfeleket az állam területéről.

A megkeresésben az állt, hogy az ügyészség szerint a BlockFi, az értékpapírokat szabályozó törvényeket megszegve teszi lehetővé a kamatozó kripto számlákhoz (BIA) való hozzáférést. Továbbá a BlockFi-nál elhelyezett letétek elvesztése esetén a cég, nem rendelkezik az ügyfelei kártalanítására használható és a hagyományos bankok számára kötelezően előírt pénzügyi biztosítékokkal.

A múlt év folyamán több alkalommal maga az igazgató, Zac Prince számolt be az ügy alakulásáról, e-mail formájában tájékoztatta a BlockFi felhasználóit. Az ügy menetéről a Kripto Akadémia is tájékoztatta a hazai BlockFi számlatulajdonosokat. A tegnapi napon ismét újabb fejlemények láttak napvilágot!

Újabb részletek a BlockFi elleni eljárásról

Többszöri elhalasztott tárgyalásokat követően a BlockFi és az amerikai szövetségi és állami szabályozó hatóságok megállapodásra jutottak. A kripto eszközök további kamatoztatásra a megállapodás egyértelmű utat mutat a BlockFi-nak és az amerikai felhasználóknak egyaránt.

A BlockFi ezzel a megállapodással abban is reménykedik, hogy a szabályozó hatóságok nyitottabbak és elfogadóbbak lesznek a jövőben a blokklánc alapú pénzügyi termékekkel és szolgáltatásokkal szemben, megalapozva ezzel a kriptoipar egészséges fejlődését. A cég az első kriptovállalatok egyike volt még 2018-ban, amely állami szintű engedélyt kapott kriptófedezetű hitelek kibocsátására az amerikai fogyasztók számára. A BlockFi eddig is élen járt a megfelelés terén, hiszen pár hónapja például bevezette amerikai ügyfelei részére a BlockFi Adóközpontot.

BlockFi kriptoadózási megfelelés

A hétfői napon a BlockFi Lending, a BlockFi Inc. leányvállalata, határozatot kötött mind az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével (SEC), mind az Észak-Amerikai Értékpapír Adminisztrátorok Szövetségével (NASAA), amely szabályozási egyértelműséget biztosít az Egyesült Államokban élő ügyfelek számára, akik kamatot szeretnének keresni kripto eszközeiken. Az állásfoglalás részeként a BlockFi, az S-1 űrlapon regisztrációs nyilatkozatot nyújtott be a SEC-hez, felajánlva a BlockFi Yield (BY) legújabb kamatozó terméküket, amely várhatóan az első SEC által regisztrált kripto kamatozó értékpapír lesz.

Mit jelent ez az ügyfelekre nézve?

A meglévő amerikai BlockFi kamatszámlákat (BIA) az ügyfelek megtarthatják, továbbra is ugyanúgy kapják a kamatokat, mint eddig. Viszont az Egyesült Államokban élő ügyfelek nem adhatnak további kripto eszközöket a BlockFi kamatszámlákhoz. Amint a BlockFi Yield regisztrációs nyilatkozatát a SEC elfogadja, az amerikai ügyfelek kamatozó tárcáit a cég lecseréli a BlockFi Yield-re, amihez az ügyfelek már további eszközöket adhatnak hozzá kamatszerzés céljából.

Minden amerikai ügyfél kapni fog egy e-mailt, a változásokkal kapcsolatos további részletekkel. Az Egyesült Államokon kívül meglévő és leendő BlockFi ügyfeleket nem érintik ezek a változások.

Magyarországon tehát továbbra is elérhetőek a BlockFi szolgáltatásai és a kamatszámlája is. A hatósági vizsgálatok alatt szerkesztőségünk nem tapasztalt negatívumokat, ami a BlockFi szolgáltatásait illeti.

A BlockFi együttműködött a kormányzati vizsgálatban, és helyreállító intézkedéseket hajtott végre. Mind a SEC, mind az állami szintű megállapodások nem tartalmazzák a jogsértés vagy felelősség elismerését vagy tagadását.

További hasznos információkat, piaci elemzéseket, kereskedéssel kapcsolatos tippeket a discord szerverünkön és a youtube csatornánkon találtok.

/blockfi/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img