Ugrásszerűen megnőtt az orosz stabilcoin használat

spot_img

A Chainalysis adatai szerint Oroszországban a háború kitörése óta megnőtt a stablecoin használat. Részben annak is köszönhető, hogy az egyszerű orosz állampolgárok igyekeznek megvédeni vagyonukat többek közt az inflációtól.

A Chainalysis blokkláncelemző cég újabb jelentése arra mutat rá, hogy a stablecoin használat megugrott Oroszországban az ukrajnai orosz inváziót követően. A támadó felet azóta többször is szankciókkal sújtották, amelynek következményeként megnőtt az infláció az országban.

Az október 12-én közzétett tanulmányból kiderül, hogy a stablecoin tranzakciós volumenek aránya, elsősorban oroszországi szolgáltatásokon keresztül a januári 42%-ról márciusra 67%-ra növekedett az inváziót követően, ami azóta is csak folyamatosan növekszik.

A Chainalysis-nek névtelenül nyilatkozó regionális pénzmosási szakértő szerint azzal, hogy kitiltották Oroszországot a SWIFT határokon átnyúló fizetési rendszerből, nem értek el mást, mint azt, hogy a Nagy Medve valószínűleg a kriptovalutákat fogja felhasználni a határokon átnyúló tranzakciókhoz. Ezen belül is a stablecoinokat fogja preferálni árstabilitásuk miatt és egyben csere eszközként.

A túlnyomórészt orosz kriptoszolgáltatások tranzakciós volumenének részesedése eszköztípusonként, 2021 júliusa és 2022 augusztusa között (forrás: Chainalysis)

A jelentés azt feltételezi, hogy a stablecoin használat megugrásának egyik lehetséges oka az az, hogy az egyszerű orosz állampolgárok a háború kezdete óta tartó magas infláció miatt a rubelt stablecoinokra cserélik megvédve ezzel vagyonuk értékét.

A tanulmány azt is megjegyezi, hogy a szankciók megkerülésére használt kriptovaluták terén még több egyeztetést kell folytatni a szankciók hatékonyságának javítása érdekében. Ugyanakkor kiemelte a kriptovaluták pozitív szerepét is az ukrán ügynek nyújtott adományok megsegítésében.

További híreket, kereskedési elemzéseket, tippeket a Discord szerverünkön, a TikTok és a YouTube csatornánkon találtok.

Bitcoin vagy nagyobb altok vásárlásához a Binance szolgáltatásait ajánljuk. A megszerzett kriptovalutáidat akár a Nexo felületén is tudod kamatoztatni vagy a Safepal hardver tárcán biztonságban tárolni.

Újabb szankciós csomagot jelentett be az EU Oroszországgal szemben, amelyben a kriptovaluták is érintettek

/cointelegraph/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img