A brazil CBDC 2024-ben indul

spot_img

A brazil CBDC projekt robog tovább. Idén tavasszal jelentették be, hogy a Mercado Bitcoin, Latin-Amerika legnagyobb kriptopénz váltója partnerséget kötött a Stellar Development Foundationnel (SDF), hogy részt vegyenek a brazil CBDC fejlesztésében.

Roberto Campos Neto, a Brazil Központi Bank elnöke a közelmúltban nyilatkozott arról, hogy a központi bank ténylegesen 2024-re tervezi a központi banki digitális valuta bevezetését az országban. Az elnök bejelentésére egy nemrégiben tartott szemináriumon került sor, amelynek témája az “adatbiztonság és adatvédelem a digitális világban” volt. 

Neto szerint a kezdeti lépések között szerepel egy kísérleti program, amelyet a pénzintézetekkel közösen fognak végrehajtani. Ezt követi majd a tervezett CBDC szélesebb körű alkalmazása. 

“Úgy gondolom, hogy ez a digitalizált, integrált rendszer, a befogadással együtt, sokat fog segíteni az embereknek a pénzügyi világba való beilleszkedésben” – tette hozzá. 

A brazil jegybank vezetője bízik abban, hogy a digitális eszközök és a CBDC-k bevezetése nagyobb befogadást, alacsonyabb költségeket és hatékony kockázatkezelést eredményez majd a jövőben. 

Idén márciusban kezdődött el a dél-amerikai országban a CBDC fejlesztésének a megkezdésére. Az eredeti tervek szerint a Brazil Központi Bank kilenc partnert választott ki a “digitális reálnak” nevezett brazil CBDC kifejlesztésére. 

Májusban pedig már a partneri megállapodásokat írták alá, a Mercado Bitcoin kriptotőzsde, a Santander Brasil, az Itaú Unibanco és az Aave decentralizált pénzügyi (DeFi) platform között. A kezdeményezésre 47 projektjavaslat érkezett, többek közt Brazíliából, Németországból, az Egyesült Államokból, Izraelből, Mexikóból, Portugáliából, az Egyesült Királyságból és Svédországból.

A törvényi kereteket még februárban rakta le a brazil szenátus gazdasági ügyekkel foglalkozó bizottsága, aminek keretében egyhangúlag jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely a bitcoin mindennapi használatának szabályozására törekszik.

November 30-án a brazil parlament, az éjszakai órákban elfogadta ezt a törvényjavaslatot, ami értéktároló és fizetőeszközként ismeri el most már a kriptovalutákat. A szabályozás az ország elnökének aláírása után léphet életbe. A hírre a bitcoin és vele együtt a piac nagy része emelkedéssel reagált.

Latin-Amerika a kripto adaptáció motorja

/ambcrypto, stellar/

spot_img
spot_img
spot_img
spot_img