A Financial Times beszámolója szerint, tavaly nyáron egy párizsi kereskedő kurzus diákja véletlenül egymilliárd dollár…
Steven Mnuchin, az Egyesült Államok 77. pénzügyminisztere a CNBC-nek adott interjút, amiben Trump elnökhöz hasonló…
Tegnap Kínában fontos, bitcoin témájú per záródott, mely eredményeképp a bíróság kimondta, hogy a BTC…
Három fontosabb Binancehez köthető hírt foglalunk össze ebben az összeállításban, melyek közül az első, hogy…
Az Apollo-11 legénysége 50 évvel ezelőtt, 1969. július 20-án lépett a számunkra oly kedves égitest,…
A Twitter, és a Square ismert, kriptopénz-barát CEO-ja, Jack Dorsey bitcoin-elfogadás bevezetésére készül fizetési platformján.…
Ebben a videóban a MrCoin.eu platformját teszteltük. Bitcoint vásároltunk könnyedén és gyorsan. Óriási altcoin kínálattal…
Miközben a kriptopénzekre jellemző manipulációk rendkívül megnehezítik a piac legitimalizációjáért küzdők életét, vannak, akik éppen…
Egy korábbi Microsoft alkalmazottat letartóztattak, az ukrán állampolgár a vádak szerint tízmillió dollárnyi kriptopénzt tulajdonított…
Németország kartell ellenes hivatala újságírók kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a tröszt ellenes törvényt alkalmazni fogják…
A Blockchain.com a világ legnagyobb kriptopénz tárca szolgáltatója. Statisztikáik szerint, felhasználóik már több mint 40…
Az elmúlt napban újra kilőtt a Chainlink (LINK). Ezúttal 56%-ot emelkedve, $3,50-nél keresi a támaszt.…
A francia Les Echos hírportál közölt pénteken interjút a Goldman Sachs vezérigazgatójával. David Solomon nyilatkozata…
A 2017-es, és 18-as ICO láz kellemetlen emlékké kezd halványulni a globális kriptopénz közösség fejében,…
A bitcoin az elmúlt hét napban a $9500-ról indulva kis híján a $14000-et is elérte.…
A kriptopénzek világában sokan vágynak arra, hogy eljuthassanak a holdra, a tudomány mai állása szerint…
A napokban Dmitry Buterinnel, az Ethereum alapító Vitalik Buterin édesapjával készült egy érdekes interjú, amiből…
Gyakorlott kereskedőnk, Cointhunter az imént posztolt egy új kereskedési tippet, amit most közzéteszünk. Az ADA/USDT…

