Szerdán már voltak arra utaló jelek, hogy a Vechain is kiveheti a részét egy most…
A napokban publikálta a kínai állampárt Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottsága az ipari szerkezetátalakítás irányait…
Aki egy kicsit is ismeri az USA szórakoztatóiparát, az jól tudja, hogy az úgynevezett talk…
A kriptopénzek világa telis-tele van számokkal, mint minden, egy kicsit is komolyabb területen ezeket kapcsolatba…
Az altcoinok grafikonjain szétnézve elég sok az olyan felállás, amiben erős ellenállási zóna alatt formált…
Novembertől új funkciókkal várja felhasználóit az akár 200-szoros tőkeáttételre is lehetőséget adó PrimeBit, aminek használatához…
A Cardano vezetője egy élő Youtube közvetítés során árulta el, hogy néhány napon belül sor…
Megnéztük, hogy miként “teljesít” hazánk a Google keresések tekintetében, legalábbis akkor, ha kriptopénzekről van szó.…
Újabb részletes befektetői levélben számolt be, ezúttal 2019 harmadik negyedévi eredményeiről a Twitter alapító-vezérigazgatójának fizetési…
Elsőként a Binance-en lesz elérhető az első hatósági engedéllyel kibocsátott ICO token, a Blockstack (STX).…
Néhány órája közöltünk összefoglalót Mark Zuckerberg kongresszusi meghallgatásáról, melynek apropója a Librával kapcsolatos kérdések közvetlen…
Két hete olvashattatok Fiblib elemzéséről, melyben a bitcoin mostani esésének lehetséges mélypontját a bányászok önköltsége…
Ahogy arról júliusban beszámoltunk, a Binance kínálatába fogadta a jól ismert Dogecoin-t (DOGE), most újabb,…
A tegnap esti órákban én is a gép elé ültem, hogy megnézzem Mark Zuckerberg Librával…
Nincs megállás, továbbra is jelentkezünk napi tippek sorozatunkkal, melynek keretében elméleti, főként pszichológiai, néhol gyakorlati,…
Elemzésének elkészítéséhez a The Block 158 darab, kizárólag blokklánccal és/vagy kriptopénzekkel foglalkozó céget vizsgált meg…
Bankpánik tört ki Indiában, miután 6 hónapra összesen 14 dollárra (~4500 Ft) korlátozták egy csalásban…
Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) elnöki tisztségét 2019 júliusáig Christopher Giancarlo töltötte be, aki…

