A Coinbase hamarosan elindíthatja saját határidős kereskedési felületét. A legnagyobb amerikai váltó eddig kizárólag a…
Bár a gyors hétfői korrekció után ismét emelkedni kezdett az árfolyam, szerdán valaki úgy döntött,…
Az OKX 50 millió eurós keretéből akár 8% bónusz jár az új nettó befizetésekre – maximum 20 000 euró értékű USDC-ig, már 10 eurótól.
Majdnem egy héttel az Ethereum Shapella frissítése után – amely először tette lehetővé a stakelt…
A képviselőház pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottsága előtt az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Gary…
A bitcoinbányász részvények idén eddig felülmúlták a technológiai részvényeket és indexeket, sőt, még a BTC…
A Gala Games bejelentette a saját tokenük, a GALA(v2) közelgő, május 15-i indulását. A GALA(v2)…
A törvény egyértelmű – mondta tegnapi meghallgatásán a tőzsdefelügyelet vezetője, miközben két órán át nem…
Az idei bitcoin rally kísértetiesen hasonlít a 2018-as medvepiac végére. A bitcoin (BTC) árfolyama még…
Nem várt irányból “érheti támadás” az amerikai bankrendszert. Az ország legnagyobb tech cégének számító Apple…
Kereskedési versenyt indított a Floki Inu annak apropóján, hogy a kriptopénz bekerült a Crypto.com kínálatába.…
A Telegram-felhasználók mostantól az alkalmazáson keresztül is küldhetnek egymásnak USDT-t, a világ legnépszerűbb stabilcoinját. A…
Miközben több nagy bankot is maga alá temetett a mostani pénzügyi válság,a Bitcoin jobb eredményeket…
Texasi törvényhozók kedden kriptovalutákkal kapcsolatos törvényjavaslatot nyújtottak be, hogy még több kriptoval, különösen bitcoinnal kapcsolatos…
A Deutsche Bank nagy hullámokat vert a kriptovalutával kapcsolatos hírfolyamban, mivel a vagyonkezelő részlege, a…
Olvasóink jelzése alapján örömmel számolhatunk be arról, hogy újabb hazai vállalkozás nyitott a kriptovalutás fizetési…
Egy fejlesztő által közzétett képernyőfotó szerint kriptopénzek és NFT-k tárolására alkalmas tárcával bővülhet a Microsoft…
Az amerikai jegybank ma tartja következő kamatdöntő ülését. Az eseményt egyébként is kiemelt figyelem övezné,…


